,, Nem hiszem, hogy sírnom kellene. Hiszen, én választottam ezt az egészet. Én akartam, hogy így legyen, és én küzdöttem érte annyit. Erre most siránkozok. Bűntudatom van! De…hát….én… nem tudhattam, hogy így lesz! Nem tudhattam, hogy ilyen dolgokat kell majd tennem, nem gondoltam, hogy ennyi mindent el kell viselnem. Ennyi fájdalmat, szomorúságot és vádat. Jay, Mikel, Izzy vagy Chris nem érti ezt. Ez az egy az, amit nem értenek meg! Azt mondják, mi a francnak siránkozok, inkább élveznem kéne. De én ezt nem tudom élvezni, egyszerűen nem megy. Az elején jó volt. Örültem, szívből énekeltem és beszéltem. Persze, most is szívből teszem, de nem azt, amit én gondolok, érzek vagy akarok. Hanem csakis azt, amit a rajongók elvárnak tőlem. Nem bírom tovább, belefáradtam! Elég volt, nem akarom ezt tovább csinálni. Úgy érzem, ha folytatnám, meghalnék. Nem akarok tovább szenvedni, nem akarok! Fáj, hogy szenvednem kell, fáj, hogy elfáradtam és fáj, hogy ezzel sok mindenkit megbántok majd, de mégis az fáj a legjobban, hogy a srácok nem értenek meg! Nem gondd, ha lebuziznak, már meg sem hallom! Nem gondd, ha elítélnek vagy utálnak, már teljesen megszoktam, ez a pár év vastag bőrt növesztett rajtam. Le se szarom azokat akik utálnak, egyszerűen nem érdekel. Sokan mondanak rám rosszat, ez sem izgat. De egyedül érzem magam, hiszen Jayt, Mikelt, Christ és Izzyt sem érdeklem. Mármint…biztosan, de mégsem. Ugye érted? Ők tényleg élvezik, de ha abbahagyom és feladom, őket bántom meg vele leginkább! Ha nem leszek kitartó, az nekik  lesz a legrosszabb! Bírnom kell még! Nem szabad abbahagynom, tudom, de már nem megy tovább. A többiek egyszerűen könnyen leélik az életüket, gondok, bajok mellett, de nekem ez nem megy, irígylem is őket érte. Felviszik a csajokat a hotel szobájukba, megdugja őket, elmnnek bulizni, halálra isszák magukat, hazajönnek segg részegen, befekszenek az ágyba. Másnap felkelnek, és újra kezdődik az élete. Nekik minden nap egy új életet jelent, de én már 18 éve egy életben rohanok Nem volt a helyzet mindig ilyen durva. Az elején tényleg olyanok voltak a srácok is, mint amilyennek mutatták magukat, de mára már minen megváltozott. Szeretem őket, anya! Büszke vagyok rájuk, csak értsenek már meg! Érted, csak azt szeretném, ha megértenének…”

Richie

Richie édesanyja szemét törölgetve vett elő egy papírt és egy tollat, írni kezdett.

,,Édes kisfam! Nagyon örültem a levelednek! Egész kiskorod óta nem beszéltél velem ilyen őszintén és… felnőttesen. Édesem, már látom, férfi lettél! Igazi férfi! Nem akarom kezdenki a megszokott szülői szónoklatot! Én mindig is felnőttként kezeltelek téged, ezt te is jól tudod! Ám az én szívemben azért még kicsi voltál! Büszke vagyok rád fiam, nagyon, borzasztóan! Örülök, hogy én nevelhettelek téged ilyen csodálatos férfivá! Boldog vagyok! Boldog és büszke! Nem szabad elhagynod magad! Tudod, hogy nem szabad. Nagyon sajnállak, édesem! Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sírok, mert átérzem a fájdalmadat, és nevetek mert látom, már egy igazi férfi írta nekem ezt a levelet. Hidd el, én is látom a különbséget a múlt és a jelen között, de már a jövőt is látom! Küzdened kell, mert eddig is küzdöttél a céljaidért! Ezek után is fogsz. Ha már eljutottál idáig, nem szabad feladnod. Soha nem szabad feladnod, fiam! Okos vagy, és felnőtt, meg fogod tudni oldani ezt a gondot is! Valahogyan sikerülni fog! Én hiszek benned! Ó… annyi lány kiáltozik utánad, annyian szerelmesek beléd, annyian imádják amit csinálsz! De tudod mi a legfontosabb? Mind hisznek benned! Ők is szurkolnak neked, drágám! Vigyázz magadra! Nagyon – nagyon szeretlek!

Soha ne add fel, mert a remény örökké él!”

Anya