A négy srác és a menedzser egy hatásos művigyor kíséretében foglaltak helyet az asztalnál. Amint a terembe léptek fotósok hadával találták szembe magukat akik bőszan kattintgatták a kamerájukat. Bill kedves mosolya, Tom flegma ülése és vigyora, Georg szög egyenesre vasalt haja, Gustav sapkája. Minden olyannak tűnt, mint máskor. Úgy kezdődött, mint a legtöbb sajtótájékoztató. Davide felállt, mondott pár szót. De az énekes egyetlen mondatot sem fogott fel belőle. Maga elé meredt, amikor a többiek nevettek, ő is úgy tett. Két kezét összekulcsolva pihentette az asztalon és a papírra meredt, amire pár sor volt írva. Most meg sem látta a betűket, egyszerűen csak a megszokott arccal ült ott. Belül azonban teljesen máshol járt. Nos, maga sem tudta hol.

- Most tértetek vissza a nyaralásról. Láttuk az ott készült képeket. Milyen volt? – tette fel a kérdését egy igen erős hangú, középkorú nő.

Bill még mindig csak maga elé bámult. Megszokhattuk már, hogy Bill beszél legelőször. Ennek most is így kellett lennie. Tom oldalba lökte az öccsét és a fogai között kipréselt pár szót: A nyaralás! Mesélj a nyaralásról!

- Szóval… igen. Sikerült teljesen kipihennünk magunkat. Nagyon jó helyen voltunk. Jól éreztük magunkat és így kipihenten térünk majd vissza és kezdjük el az új album készítését – Bill profin betanulta a szövegét.

Most kellett Tomnak jönnie.

- És nagyon szépek voltak a lányok – mondta a mikrofonba.

- Netán barátnőt is találtak? – kérdezte egy másik újságíró.

- Nem, azt nem – vigyorgott Georg.

- Tehát ezt értehtjük úgy, hogy egyéjszakás kalandjaik voltak csupán? – szólalt meg egy kövér, idős férfi.

Most kellett azt mondania Tomnak hogy: Igen

- Akár értheti úgy is – válaszolt.

A rasztás igazán beletanult a szerepébe. A csillagokat is le tudta volna hazudni az égről. Nem is volt ez baj neki, hisz már teljesen megszokta. Azt kell tenni, csak is azt, amit az imidzs mutat s amit az emberek várnak. A rajongók, akik azt hiszik a négy srác szívébe látnak, ugyanakkor fogalmuk sincs róla, mi is az igazi énjük. Mit gondolnak, mit tennének, ha nem utasítgatnák őket, miket szeretnek és utálnak. Senki nem gondolt most ebbe, kivéve Bill.

- És te Bill? Nem hiányzik a szex? – kérdezte egy másik.

Az énekesben egy kicsit felment a pumpa. Nem értette, mi közük van hozzá, hisz ő is csak ember. Az „átlag” embereket sem állítjuk meg az utcán és kérdezzük meg tőlük: Hé, mesélnél a szexuális életedről?

Azonban ő nem lehett ideges. Nem mondhatta el, hogy nem, mert barátnője van akivel egészségesen töltik el az éjszakát úgy, ahogy a többi 18 éves srác is.

- Minden hírességtől azt halljuk, hogy nem, mert rágondolni sincs idejük. Nos, nem tudok mást mondani. Rengeteg fellépésünk van, amikre sokáig készülünk. Tervezgetjük az új albumot. Sok fotózásra és interjúra járunk, aminek persze nagyon örülünk. Boldogok vagyunk, hogy ennyire szeretnek minket a rajongók még most is.

- És a nyaralás? – kiáltott egy nő és fényképezni kezdett.

- A nyaraláson csak magunkkal törődtünk, délutánig aludtunk és élveztük, hogy van egy kis szabadidőnk.

- Gustav, nem nyomnak el a banda tagjai? Olyan csendes vagy – mosolygott egy nő.

Elnyomni? Mi az, hogy elnyomjuk? Hogyisne! Atya Úr Isten! Mit képzelnek ezek? De, elnyomjuk. Hát persze. Sőt! Egyenesen gyűlöljük Gustavot és épp azt tervezgetjük, hogy kivágjuk őt a bandából a p*csába – gondolta Bill.

Az énekes belül forrt és épp kitörni készült, de végül Tom odasúgott neki egy nyugodj meg! – et. A rasztás emlékeztette rá, hogy egy sajtótájékoztatón vannak. Bill még sosem érzett ilyet. Legszívesebben felállt volna és ott hagyta volna azt a rengeteg bunkó újságírót. De persze nem tehette. Neki csak nyelnie szabad.

- Bill, szűz vagy még? – kérdezte nevetve az egyik, amire  a többi újságíró is kacagásba tört ki.

Bill számára betelt a pohár. Csapott egyet az asztalra és felállt.

- Na ebből elég volt – mondta és az ajtó felé haladt, ami a terem másik végében volt.

- Most hová megy? – háborodott fel az egyik férfi.

- Hová is menne Luise? Hát a magasságos Bill Kaulitz besértődött. Biztos nem volt szépen kisminkelve vagy a manikűröse elrontotta a szexis műkörmeit! Jaj hagyd, igazán nagy tragédiákat él meg ez a srác. Híres is, gazdag is, a csajok döglenek a lábai előtt. Annyi problémája van. Inkább sajnáld! – mondta a férfi mellett álló nő.

Billnél elszakadt a cérna. Megtorpant. Szemei szikrákat szórtak, keze ökölbe szorult, a szíve rettenetes sebességgel vert.

- Bill… – mondta halkan Tom.

Az énekes próbált nyugodt léptekkel visszamenni az asztalhoz. Most volt elege. Megállt a helyén, nem ült le a székre, a kezébe vette a mikrofont és halkan, remegő hanggal szólalt meg.

- Mondja, volt már ön híres? Érezte már az ezzel járó felelősséget? Állt valaha tízezrek előtt egy színpadon úgy, hogy a lányok minden mozdulatától sikítozni kezdtek? Nem hinném! Hát akkor mondanák valamit – közelített Bill a nő felé, kezében a mikrofonnal. – Fogja fel, hogy hús – vér ember vagyok! Hogy nem rángathatnak ide – oda. Értse meg, hogy normális, hétköznapi srác vagyok, akinél betelhet a pohár s aki közel sem tökéletes! Tom, Gustav és Georg ugyanez. Nem vagyunk istenek, akik bármit elviselnek és egy szavuk sincs. Azt hiszi kihasználjuk a rajongókat? Hogy használnánk itt? Dögfáradtan esünk be a turnébuszba, mert ha egy csöppnyi kis hibát ejtünk a koncert során, azt másnap az összes újság leírja. Embertelen energia kell egy koncerthez. Igen, szívből csinálom. Hogyne. Csak tudja, azt hiszik ismernek minket. Honnan ismernének? Az interjúkból? A számainkból? Netán az aláírásunkból vagy a csillagjegyünkből? Istenem, szálljunk le a földre. Bizonyára a mai kis dühkitörésem is az újságokban lesz! Hát legyen! Ennyi tellett tőlem, ennyire voltam képes. Mindeddig dallamok mögé bújtam, mert féltem. De nem bírom tovább! Vége! Betelt a pohár! Nem csinálhatok azt, amit akarok. Nem mondhatok azt, amit akarok és lassan már nem is gondolhatok arra, amit csak én akarok. Nincs nekem már semmi sem, csak a gondolatok. Mert arról senki sem tud, azokat sosem látom viszont az újságban. Az csak én vagyok! Hétköznapi srác szeretnék lenni. Olyan nagy kérés ez? Én választottam, rendben! De nem bírom tovább! Ennyi tellett tőlem ez alatt a pár év alatt! Egyfolytában csak nyeltem. Gyenge vagyok, rendben. Bevallom, rettenetesen gyenge vagyok. De nem bírom ezt a hatalmas terhet. Valószínűleg már Tom, Georg és Gustav sem sokáig. A vádak, a találgatások, a kérdések hegyei. A parancsok, amiket egyfolytában mindenfelől kapok. Annyi mindennel megvádoltak már. Hogy meleg vagyok, hogy… Álljunk meg itt! És, mi van ha meleg vagyok? Talán kevesebb leszek tőle bármivel is? Nem leszek a megismert hősszerelmes? Csalódnak majd bennem? Hát csalódjanak! Bizonyára azt gondolják, nem bírom a kritikát. Nem bírom, oké. Elviselhetetlen számomra ez az egész. Nem vagyok meleg! Honnan szedik ezt? Nekem ezt az imidzset találták ki, hát ezzel kellett azonosulnom. Tom lett a menő rapper, a sármos, a flegma. Neki azzal kellett. Azt hiszik Gustav nem tud beszélni? Ó, nagyonis tud. És Georg sem olyan, aminek mutatja magát. Egyikünk sem olyan! Sosem voltunk olyanok és nem is leszünk. De nem akarok a banda többi tagja nevében beszélni. Sosem láttak az álarc mögé, igaz? Hát persze, hogy nem! Mi sem könnyebb! És ha tudni akarják barátnőm is van! Igen! És boldog vagyok vele, a szexuális életemmel pedig semmi gond sincs! Egy átlagos ember bevallhatja, ha szerelmes. Ország – világ előtt tálalhatja ki. De én nem tehetem, mert lányok vetik majd magukat a mélybe. Miért? Miért kell ennyi mindent elviselnem? Mert Bill Kaulitz vagyok, a Tokio Hotel látszólag tökéletes énekese. Aki hazugságok hadával birkózva pózolt a fotósok előtt. Aki vigyorogva vette át a díjakat. Ha nem szeretném annyira azt a zenét, amit játszunk, nem tudom mi lenne velem. Talán belehalnék. Belehalnék abba, amit másoknak teszek. Magamat áldozom fel azért, hogy mások boldogok legyenek. Hisz így két legyet ütünk egy csapásra! Nem gondd, ha ez a 18 éves srác tönkre megy! De ne menjen, mert akkor vége, nem jön több pénz az üres zsebembe. Lassan végem van, felemészt az a sok rossz, amit tennem kell, s amit velem tesznek. Ha nem vetek véget ennek, beleőrülök.