Nem vesszük észre mennyit ér egy mosoly, egy kedves szó, egy gyengéd ölelés. Nem fogjuk föl mennyit ér egy lépés, egy nevetés vagy egy apró kis egyszerű mondat. Nem értjük meg mennyit ad a másik, amikor egy percet ránk szán az életéből. Abból a gazdag kincsből, amivel mindenkinek magának kell gazdálkodnia. Mert nem tudunk belegondolni, nem tudjuk felfogni mennyit ér az élet. Nem tűnik fel hány évet pazaroltunk el, csak ha a másik már nem él. Mert ahhoz, hogy valakik megértsék, mennyit ér az élet, valakinek meg kell halnia. Hogy felfogjuk, mennyit ér nekünk a másik, valami rossznak kell történnie. Mert jó előtt mindig van valami rossz, hisz ha csak csupa jót kapnánk nem fognánk fel, mi a boldogság. Nem értenénk meg, hogy mikor nem történik semmi kiemelkedően jó dolog, akkor is boldognak kell lennünk. És ha majd bekövetkezik a rossz, csalódottan fogunk visszagondolni a két héttel ezelőtti időre, mikoris nem voltunk boldogok. Csak nem történt semmi olyan, amitől boldogtalanok lehetnénk. Tehát boldogok voltunk.