Hmm… kössz, hogy megszegted az ígéreted. Kössz, hogy itthagytál egyedül. Mondd, mégis kivel menjek ezután bárhová is? Elmondanád? Elárulod, mit tegyek? Na, legyél okos! Egyfolytában csak dönteni akartál. Nagynak tűnni, nagy dolgokat tenni. Hát tessék! Itt az esély, legyél nagy fiú öcsi! Hát dönts!
Nem tudod, igaz? Hhmmmm… nem hát. Semmit sem tudsz és nem érted mért történt ez veled.Tudod… néha még most is felhívnálak, hogy szerezz meg nekem egy DVD – t, vagy hogy ne hozz ma haza senkit mert rád akarom sózni a rendrakást. És mikor megnyomom a hívás gombot, a szobád felől hallom a telefonod csörgését. És olyankor eszembe jut, hogy na, a hülye megint itthon hagyta a telefonját. Lemegyek az emeletről, leülök TV – zni és néha az ajtó felé pillantok, várom, hogy belépj. Hogy még egy utolsó percet veled tölthessek. Ezernyi alkalom volt, hogy elmondjam, szeretlek. És én sosem tettem meg. Olyan más minden. Elmentél. Az életemet adnám csak egy utolsó szóért, amit hozzád intézhetnék. Annyi mindent nem éltél meg. Nem lesz már gyereked, akit tarthatnál a karodon. Sem szerelmed, akinek ajkát csókolhatnád. Kimaradsz sok nyaralásból, sírásból, örömből s karácsonyból. De én nem búcsúzom el. Mikor megszólalt a gyászének és az első mécses lángja csillant a könnyel telt szememben, eldöntöttem. Nem búcsúzom. Ne hidd, nem temetlek ezzel sem, hogy elmondtam mindezt. Csak… csak emlékül adom neked. Öcsi szeretlek! Úgyis találkozunk még és bepótolunk mindent, rendben? Újra együtt leszünk…
Nem gondolkozom többet és nem hagyom, hogy felriadjak többé éjjel. Helyetted a keserűséget temetem a szívemben és újra tárcsázom számodat. Hogy megint hallhassam a szobádból a csengőhangodat…