|
Örökké
Sophie 2008.07.31. 10:37
4. rész: Akkor tehát az élet megy tovább. Chris nélkül.
Vajon igazából létezik olyan szó, hogy örökké? Vannak dolgok, melyek mindennél tovább tartanak, egy életre szólnak vagy még tovább? Létezhet örökké szóló barátság anélkül, hogy a két fél találkozna egymással? Biztosan nem.
- Akkor tehát az élet most megy tovább. Chris nélkül – suttogta a sötétségbe Deeya.
Fájó szívvel dőlt az ágyába. Nehéz volt belegondolnia abba, hogy egy nyolc évig dédelgetett és lassan felépített vár dőlt össze. Elvesztette a reményt. A reményt, ami mindvégig ott csücsült a szívében. Az utolsó percig biztosan érezte, hogy Chris eljön majd. És mégsem úgy történt. Akkor, azon az éjszakán úgy érezte, mintha az életéből nyolc kerek év hiába való lett volna. Tudta, hogy ő csak ezért élt. Még fel sem fogta igazán. Csak magát szidta. Hogy lehetett ennyire gyerekes és ütődött? Komolyan azt hitte, hogy Chris eljön majd? Egész biztos, Chris már nem is emlékszik rá. Egyszerűen csak úgy vége lett. Nyolc évnek. Egy barátságnak. Egy életnek. Egy reménynek. Hosszú – hosszú évekig várt. Mert a kisfiú itthagyta őt. De ő bízott benne. És most mégis egyedül hagyta. Pedig megígérte. Azt mondta: Örökre.
Ennyi lenne az Örökre? Nyolc év? És utána vége?
Kopogtak. Deeya hirtelen eszmélt fel a mély gondolataiból.
- Ne haragudj kicsim – kukkantott be az ajtón az édesanyja. – Valaki keres téged.
- Most? Éjfél is elmúlt már.
- Azért csak gyere le Deeya.
- Ki az?
- Ohh, az egyelőre titok.
- Nem érdekel. Küld el inkább – dőlt vissza az ágyába.
- Ő nem olyan, akit csak úgy kidobhatok a házból – mosolygott az édesanyja. - Jól van… öt perc és megyek – sóhajtott a lány.
Deeya a tükör elé állt. Akkor eszmélt csak rá, hogy a haja kócos, a sminkjét lesírta, az arca piros és a szemei karikásak. Mélyet sóhajtott és megpróbálta a lehető legtöbbet kihozni magából. Mikor végzett, egész elégedetten nézett a tükörbe. Pedig más nem egy viszonylag jó kinézetű lányt látott volna. Deeya gyönyörű volt.
Elindult hát a nappaliba, lement a lépcsőn, befordult a folyosón és a küszöböt is átlépte.
Olyan érzése volt, mintha hirtelen ezer meg ezer tűt szúrtak volna a kezébe. A zsigerei zsibbadni kezdtek. Az arca elsápadt, a szeme könnybe lábadt és hirtelen nem is tudta, hogy mit mondjon. Pedig annyi mindent akart volna. Nem tudta, hogy sírva roskadjon össze vagy inkább nevetve ugorjon a jövevény nakába. Felmerült benne, hogy biztos az az amber áll – e előtte, akit ő lát. Annyi minden kavargott benne. És mindezeknek a jele csak egy pici könnycsepp volt, melyet még a fiú sem vett észre.
- Chris – suttogta halkan.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
