-          Hova mész, Richie? – nézett végig a fiún az édesanyja.

-          Hát öö… ki a pályára. Focizni. – füllentett a fiú.

-          Fürdőnadrágban?

-          Jó idő van még, anya – legyintett Richie, és leült a földre, hogy felvegye a cipőjét – meg aztán… megfigyeltem, hogy kevésbé akadsz ki, ha ezt koszolom össze – cipőkötés közben megeresztett anyja felé egy széles vigyort. – Na megyek – pattant fel. – Illetve ezt a szendvicset még elfogadom – vette ki a nő kezéből.

Kilépett az ajtón, ismét átdobta a táskát a vállán, és a garázs ajtajához sietett. Kinyitotta, majd bement, és kihozta a biciklijét. Még intett egyet, aztán felpattant rá, és eltekert otthonról. Bekanyarodott a másik utcába, ahol szinte egyenesen belehajtott Mattbe, Coltonba és Josephbe. Hirtelen lefékezett, hosszú csíkot húzva maga után a porban. Aztán megfordította a bringát, és vigyorogva odaköszönt a fiúknak.

-          Helló srácok!

-          Szia Richie – üdvözölte mindegyikőjük nevében Matt – hova hajtasz?

-          Hát csak ide a strandra – válaszolt Richie.

-          Nem is tudtam, hogy tudsz biciklizni – jegyezte meg epésen Joseph, a többiek meg lesütötték a szemüket – hol vannak a pótkerekeid? – nézett végig érdeklődve Richie bicaján.

-          Feldughatod a pótkerekeket – szólt vissza a szőke negédes mosollyal az arcán, Matt és Colton pedig igyekezték visszatartani a belőlük kitörni készülő kacagást. – Na jó, most megyek. Matt, akkor holnap délután – emlékeztette a barnahajút.

-          Persze ott leszek – válaszolt Richie után integetve Matt, aki már elfele hajtott a biciklivel.

A strand nem volt olyan messze, Richie berakta a bringát a biciklitartóba, aztán hosszas sorbanállás után végre kifizette a belépőt a kasszánál. Megigazította a haját, majd körülnézett. Elég nagy tömeg volt, a napozóágyak szinte ellepték a strandot, árnyékban is, napon is, mindenhol volt valaki.

-          Pff na így találjam meg Nadine-éket… - vakarta a fejét tanácstalanul, aztán gondolt egyet, és elindult az egyik homokos ösvényen.

Nézelődött jobbra, nézelődött balra, kereste az ismerős arcokat. Aztán persze észrevette Sandrát, onnan pedig Nadine-re vetődött a pillantása. Feléjük vette az irányt. Átverekedte magát egy csoport óvodáson, utána megbotlott egy eldobott üvegben, és mire komolyabb baleset történhetett volna, odaért a lányokhoz és Tomhoz, akiről sokat hallott már, mint Sandra pasija.

-          Megérkeztem – dőlt önelégülten a fának, ami alatt Nadine heverészett.

-          Láttuk – mondta Sandra – elég látványosan vonultál be – nevetett.

Richie egy grimasszal válaszolt, majd elképedve bámult Nadine-re.

-          Nem mondod, hogy te tényleg tanulsz – nézett végig rémült arccal az egyenleteken, amelyekkel a lány már egy egész oldalt teleírt.

-          Úgy volt, hogy tanulunk, nem? – nézett fel rá Nadine.

-          Hát azt hittem ez csak alibi – húzta a száját a fiú – mindegy, nekem azért nem muszáj, ugye?

-          Nem – válaszolt a lány nevetve – de azért leülhetsz.

-          Persze, egy pillanat – mondta Richie, majd pár méterrel arrébb állt.

Levette a tornacsukáját, és kiszórta a kilónyi homokot, amit idevezető útján összegyűjtött, és mezítláb szaladt vissza Nadine-hez.

-          Azért ugye nem fogod végig ezt csinálni? – kérdezte mosolyogva.

-          Miért, mit kellene csinálnom? – nézett rá értetlenül Nadine.

Richie egy darabig bámulta a nagy zöld szemeket, majd igyekezett észhez téríteni magát.

-          Hát mondjuk… bármit, amit itt lehet – nézett körül Richie.

Nadine valószínűleg tudta, hogy Richie megérkezte után semmi sem lesz a tanulásból. Nem is erőltette meg magát túlzottan, inkább csak jól szórakozott a fiú viccein, mert Richie nemcsak tökéletes színész, hanem tökéletes humorista is volt.

Richie pedig büszke volt magára, hogy a lány végre nem a sulira, hanem őrá koncentrál, és hirtelen valami egészen újat érzett a szívében az eddigi szimpátia helyett…