- Richie… ébresztő…

A szőke nem reagált Kathleen szavaira, de még csak az ütemes lökdösésre sem, amellyel az asszony nyomatékosítani kívánta a szavait. Nem reagált, sőt, ugyanolyan nyugodtan egyenletesen szuszogott tovább, jobb karját lelógatva az ágyról.

- Richie… - szólongatta tovább a fiút.

- Mmm…? – Richie csak ennyit kívánt hozzászólni, amíg a fal felé fordult.

Anyja megcsóválta a fejét, majd kegyetlenebb módszerekhez folyamodott: könyörtelenül lerángatta a paplant a Richieről, aki immár összegömbölyödve feküdt az ágyon.

- Mivan már…? – nyögte, és még kisebbre húzódott össze, majd kísérletet tett rá, hogy visszarángassa magára a takarót. Miután hosszas tapogatózás után sem találta, kinyitotta az egyik szemét.

Anyját pillantotta meg maga mellett, csípőre tett kézzel, hóna alatt a paplannal.

A hátára fordult, ásított egyet, és végre vette a fáradságot, kinyögjön egy értelmes mondatot.

- Ma iskolaszünet van. – nézett értetlenül Kathleenre.

- Gratulálok. – bólintott elismerően a nő. – Látom, te aztán nem izgulsz a mai nap miatt – nevetett.

Richie szemei tágra nyíltak.

- Ne… anya ne… úristen – Richie olyan sebességgel pattant fel, mintha tűre ült volna – úristen… úristen, mennyi az idő? – nézett körül kétségbeesetten.

- Nagyon korán van még… - mondta halkan az anyja. – fél kilencre ott leszel Orlandoban.

- Mondtam, hogy tegnap menjünk – túrt a hajába Richie – most még annyit utazni…

- Más választásod nagyon nincs.

- Jó – dörzsölte meg a szemeit a szöszi – tíz perc és kész vagyok.

A tíz percből tizenöt, a tizenötből pedg lassan húsz is lett. Természetesen nem azért, mert lassú volt. Nem. Talán inkább mert túlságosan sietett. A nagy kapkodás következtében ejtette el vagy kétszer a parfümjét, hagyta el a dalszövegeit valahol, a sietség miatt öntötte le narancslével a jelentkezési lapját, és bizony kapkodó mozdulatokkal, remegő kézzel nehéz cipőt kötni is.

Már az autóban ültek. Richie hatalmas levegőket vett, de így is az ájulás szélén állt. Ideges volt, és tudta, hogy az elkövetkezendő minimum öt óában, amíg Orlandoba érnek, az apja idegeire fog menni. Ugyanis akárki akármit mond, ő bizony egész úton énekelni fog. Végig.

Villámgyorsan beütötte a mobiljába Nadine telefonszámát, amit már a legelső találkozásukkor megszerzett, és fejből megtanult. Megbeszélte a lánnyal, hogy felveszik őt is.

Még egy mély levegő. Még el sem jutott az agyáig a tudata ennek az egésznek. Nem tudta felfogni. Hogy ezzel a nappal talán elérkezett életének egyik fordulópontja. Szeptember 15-én.