Furcsa érzés úgy állni egy őröngő tömeggel, szokatlanul hangos zene mellett és felkavart érzelmű rajongókat nézve, hogy az ember csak mosolyog és elámulva nézi a barátját. Hogy belül emlékek törnek rá, hogy belül ő is forr. De ez nem hat a külsejére. Karba tett kezekkel állt és nézte őket. Nézte, ahogy Chris percekig bámult a szemébe és néha Deeya is elsuttogott egy – egy „szeretlek” – et. Olyankor Chris elmosolyodott és hálás pillantást vetett a lányra. Mert már nem izgultak. Már olyan érzésük volt, mintha ők mindig is a színpadra születtek volna. Talán igaz volt.

A koncert nem is tűnt olyan hosszúnak, mint ahogy hitték. Az öt srác felprögve hagyta el a színpadot és rohant az öltözőbe később pedig az autógrammosztásra. Másfél óra múlva pedig már fájó végtagokkal, álmosan ültek a buszban – legtöbbjük – arcát a hűs ablaküvegnek döntve. Chris és Deeya is úgy ültek. Szótlanul, bárgyú arccal mosolyogva. Fogták egymás kezét, Deeya lassan simogatta a fiú hosszú ujjait, Chris pedig hálás és szeretet teljes pillantásokkal bombázta a lányt. Mikor kiszálltak a buszbólm, már más vágyuk sem volt, mint bedőlni a jó meleg ágyikójukba. Chris egy hűsítő fürdő után befeküdt Deeya mellé az ágyba. Szembe fordult vele és bámult a hatalmas kék szemekbe. Még félhomályban is csillogtak.

- Sosem éreztem még ilyet. Fantasztikus volt – suttogta halkan Chris.

- Tudom. És esküdni mernék rá, hogy – bár nyolc évet nélküled töltöttem el – még sosem néztél ilyen csillogó szemekkel, szeretetteljes pillantásokkal, boldogan és felszabadultan egyetlen emberre sem, mint ma este a rajongóidra.

- Az én rajongóim… - fordult a hátára a szőke elgondolkodva. – Az… az enyémek?

- Öhm… igen Chris képzeld ezt mondtam – bújt a fiú karjai közé Deeya vigyorogva.

- Nem értesz. Én ezt még nem tudom elfogni. Tudod olyan fanatsztikus érzés, hogy többezren imádják amit csinálok. Ez talán a legeslegnagyobb elismerés. Belegondoltál abba, hogy mi van, ha lesz egy olyan nap is, amikor csak egyszerűen arra vágynak, miközben egy koncerten állnak, hogy hozzánkérjenek, hogy csak rájuk pillantsunk? Én nem akarok magamba hiú reményeket táplálni, de a lelkem mélyén tudom, hogy iszonyúan szeretném és remélem is.

- Sokat jelenteken neked, igaz?

- Nagyon sokat. De tudod… az mindennél többet, hogy ittvagy – simogatta meg a lány arcát a szőke

Mindkettőjükben megdobbant valami. Valami megmagyarázhatatlan, valami különleges, olyan, amit még sosem éreztek egymás iránt. Pedig sejtették, hogy mi az. Épp csak nemakarták bevallani maguknak.