Csak állt, és élvezte, ahogyan a forró víz az arcába zuhog, aztán átmelegíti minden porcikáját. Végre teljesen kikapcsolt, nem gondolt semmire, nem csinált semmit, csak egyszerűen úgy volt. Aznap először érezte úgy, hogy történhet bármi, nem tudna vele foglalkozni. Ha az egész világ összeomlana körülötte, ő akkor is ott álldogálna tovább a zuhanykabinban, és folyatná magára a vizet.

Persze ez az érzés nyomban megszűnt, mikor Izzy dörömbölni kezdett a fürdőszoba ajtaján.

-          Richie… sokáig vagy még? Mennünk kéne. – szűrődött át a srác hangja.

Richie unottan sóhajtott egyet.

-          Menjetek nélkülem! – kiáltott vissza.

-          Úgy terveztük. – folytatta Izzy.

-          Akkor meg mi a szar bajod van? – Richie mérgesen zárta el a csapot.

-          Khm… a zsebedben maradt a telefonom… – motyogta Izzy.

A szőke beletúrt vizes hajába, majd kilépett a kabinból. A derekára tekert egy hófehér törölközőt, majd a hanyagul földre dobott farmerjéhez lépett. Leguggolt, és turkálni kezdett a zsebeiben. Mikor végre megtalálta a mobilt, felállt, odacsoszogott az ajtóhoz, és kinyitotta. Izzy bocsánatkérő vigyorával találta szemben magát. Ő csak egy grimaszt vágott viszonzásul.

-          Kösz haver – nevetett Izzy, mikor Richie a tenyerébe nyomta a készüléket. – biztos nem jössz? – nézett fel újra a szőkére.

-          De Izzy, most már megyek is, szerintem…

Izzy végignézett Richien, majd megveregette a fiú vállát.

-          Legkésőbb kettőre itt vagyunk – mondta, majd a pólójába törölte a vizet a tenyeréről.

Richie csak bólintott, majd hátralépett és becsukta az ajtót. A fürdőszobatükör elé állt, és csak nézte önmagát. Nézte az arcot, aki szintén őt fürkészte, és teljesen másnak tűnt, mint amilyen eddig volt. Furcsán csillogott a szeme. És olyan furcsa volt a mosolya. Olyan más, olyan új… nem mint a régi Richie-é. Talán mert ez már nem a régi Richie.

Ugyan, dehogyis. Megrázta a fejét, összeborzolta a haját, megtörölközött, és felöltözött. Lekapcsolta a villanyt, és halkan dudorászva kilépett a fürdőszobából. A nappaliba érve egy pillanatra megtorpant. Azt hitte, egyedül van, de aztán meglátta Christ, amint a franciaágyon ül törökülésben, és unott arccal kapcsolgatja a tévét.

-          Hát te? – nézett rá kérdően Richie. – Hogyhogy nem mentél velük? – mutatott az ajtó irányába, amerre Izzyék távoztak.

-          Nem tudom, most valahogy nincs kedvem levakarni Izzyt kimenteni az agresszív férjek csapásai alól… - vont vállat a másik szőke.

-          Ja értem – Richie visszarakta a fogkeféjét és a többi cuccát a szekrénybe, aztán végignyúlt a hosszú kanapén, és egy darabig csendben bámulta a tévét.

-          Figyelj, Chris… kérdezhetek valamit? – fordult hirtelen a jobb oldalára, Chrisszel szembe.

-          Ne kímélj – fordult felé Chris.

-          Szerinted fura vagyok? – pislogott Richie.

-          Hát… hát izé… őszintén? Igen, Richie, fura vagy. – dőlt hátra, majd az ágyra könyökölve figyelte Richiet, aki immár a hátára fordulva némán bámulta a plafont. – Ha gáz van, elmondhatod. Talán tudunk segíteni.

-          Nem tudtok. – legyintett Richie.

-          Vagyis gáz van, értem. Mi az? Egy lány?

-          Nem.

Chris felvonta a szemöldökét.

-          Na jó, de. Többek közt...

-          Mesélj.

-          Te… neked nincs honvágyad néha?

-          Mindig honvágyam van, Richie. – nézett rá Chris.

-          És… nem érezted úgy egyetlenegyszer sem, hogy képes lennél itt hagyni mindent, hogy újra otthon légy? Hogy megölelgesd a családod összes tagját, találkozz a barátaiddal, vagy… emlékszel még Nadine-re?

-          A csaj, akiről órákat regéltél nagyjából fél éven keresztül? Hogyne.  

-          Kiröhögsz, ha azt mondom, hiányzik?

Chris mélyet sóhajtott.

-          Richie. Nem láttad őt mióta is? Nagyjából öt éve, ugye? Nem hiszem el, hogy ilyen mély nyomokat hagyott benned. – csóválta a fejét.

-          Pedig de. – húzta fel az orrát dacosan Richie. – És… ma van a születésnapja. – tette hozzá halkan.

-          Eddig egyetlenegyszer nem jutott ez eszedbe. Miért most akarsz bepótolni mindent? Azt sem tudja már, ki vagy. Csak magadat zavarod össze.

Richie megint nem szólt, csak dobolni kezdett az ujjaival a hasán.

-          Az egyetlen bajod, hogy fáradt vagy. – legyintett Chris, aztán hanyattfeküdt.

Richie utolsó reménye – hogy Chrisben minden baja megértő fülekre talál – szertefoszlott. Megvakarta a fejét, aztán elkeseredve a fal felé fordult, hogy magában eméssze tovább a dolgot…