|
Wheaton
LRHP 2008.09.24. 18:17
Fehér melegítőben feküdt a kanapén, körülötte papírok halmai. Idegesen összeborzolta a haját, megdörzsölte a szemeit, utána visszadugdosta sála kilógó csücskeit a helyére. A torka nagyjából úgy kapart, mintha kaktuszt nyelt volna. Köhintett egyet... aztán mérgesen a földre csapta a papírköteget, amelyet a kezében tartott. A lapok szanaszét szóródtak
- Én ezt nem tudom... - mérgelődött rekedtesen.
Izzy aki addig le sem tette a PSP-t, és megszállottan bámulta a képernyőt, most vette a fáradságot, hogy rásandítson a szőkére. Eddig a másik világos kanapén hasalt, most törökülésben helyezkedett el inkább. Rasztái most valamilyen pánttal összekötözve bomlottak a hátára, és ő is melegítőt viselt, akárcsak Richie.
- Fel nem tudom fogni, hogy van ennyi energiád. Itt görcsölsz a semmiért. Még Lou is mondta, hogy jó voltál. Amúgy meg, második próbálkozásra nem tudom, mit vársz.
- Ez nem a második. Nagyjából a nyolcszor második, nem tudom. De hallod hogy nem megy, nem? - fonta össze kezeit Richie.
- Hát ja, mivel ha így folytatod lassan elmegy a maradék hangod is. Már bocs. - fordult a képernyő felé, és azt bámulva beszélt tovább - Inkább ne tudd kiénekelni azt a rohadt hajlítást a refrénben, minthogy holnap reggelre úgy szétcseszd a hangszálaidat, hogy semmit se tudj produkálni. - nyomta meg gyorsan a piros gombot, mire a gördeszkás figura a képernyőn felugrott a padkára.
A szőke pedig csak egy grimaszt vágott válaszul, utána nekiállt felkaparni a szövegeket a padlóról.
Jay esett be közben az ajtón. Ledobta magáról a kabátját, majd szemmeil láthatóan igyekezett minél kisebbre összehúzni magát.
- Nézd meg basszus, ő is tudja... - méltatlankodott Richie, mire Jay meglepetten fejezte be a dúdolást.
- Mit tudok én? - kérdezett vissza.
- Hülye vagy, Richie - vágta rá Izzy legyintve, és hogy méginkább hárítsa a témát, Jayre pillantott: - Milyen az idő?
- Szar. - válaszolt ő szűkszavúan, aztán ledobta a cipőit. - Eszeveszettül szakad. - mondta, és odalépett a kabátjához, ami addig elterülve a földön türelmesen várta, hogy valaki a magához méltó helyére akassza. Felkapta, megvizsgálta, aztán úgy döntött, mégis inkább a ruhaszárítón a helye, nem a fogason - szinte liternyi víz csordogált ki belőle addig a padlóra.
- Tényleg... Drew hol van? - ráncolta a homlokát Richie.
- Azt hiszem, bement a városba, bevásárolni - motyogta Jay pár másodpercnyi gondolkozás után.
- Ez hülye...
- Beteg...
- Az.
***
Letörölte az arcáról az utolsó könnycseppet is, aztán visszakönyökölt az íróasztalra. Olyan kegyetlen napja volt. Szürke, üres, semmilyen. Az iskola leszívta minden erejét, és az is, hogy összeveszett Sandrával, de nagyon. A szobája most olyan hűvös volt, és barátságtalan, csak azért zárkózott be a négy fal közé, hogy egy csöppnyi ideig egyedül lehessen. Farkasszemet nézett a mobiltelefonnal, amely az asztalon hevert. Richie arca jelent meg hirtelen előtte. Amikor olyan felszabadultan nevetgéltek, a padon ülve, a parkban. Akkor nagyon édes volt. Meg... meg amikor a kutyáját sétáltatták. És közös emlékek tömkelege szabadult fel benne, egyetlen arckép miatt.
Mindenkinek vannak ilyen esetleg napjai. De egyszerűen már nem bírta tovább. Felkapta a telefont, és remegő kezekkel, de villámgyorsan tárcsázta a szőke fiú számát, fejből.
Mintha évek teltek volna el, amíg kicsöngött.
- Igen... - szólt bele egy ismerős hang, furcsán, rekedtesen.
- Richie... - Nadine-nek megremegett a hangja - Richie, Nadine vagyok. - mosolygott halványan.
- Nadine! El sem hiszem... Istenem, de jó hallani a hangod! - lelkendezett Richie immár sokkal élénkebben, mint az előbb. - Mi van veled? Minden oké?
- Igen, velem minden rendben - motyogta a lány, és be kellett látnia, hogy talán most hazudott először neki - Én jól vagyok.
- És Johnék? Mi van veletek?
- Hát... csak keményen tanulunk mind. Rossz nélküled, mindenkinek hiányzol. George is gyakran emleget a Chili'sben... meg Mr. Stewart is történelem órán - nevette el magát. - Joseph pedig másik suliba megy. Matt-et meg felvették valami modellügynökséghez. Nagyjából ennyi... És te? Hogy vagy? Nem sokat hallok felőled...
- Képzeld, elkezdtünk dolgozni a legelső számon... persze csak négyen. A németek jövő héten jönnek csak. Lou mesélt róluk, meg mutatta a képeiket, meg minden. Szimpatikusak, de... mindegy. Szóval nagyszerű minden. Igazából nem is álmodtam volna hogy én egyszer itt leszek - nevetgélt a vonal túlsó végén - és néha még mindig félek azért, hogy otthon csörög majd az ébresztő reggel. És nemsokára forgatjuk a Big In Americát. Akkor majd láthatsz minden héten. És majd...
- Nem tudod, mikor jössz haza, ugye? - törte meg halk szavaival a szóáradatot Nadine.
- Hát... nem. - Richie a kérdés hallatára hirtelen elcsöndesedett.
Kopogtak a szobában. Mégpedig Nadine anyukája.
- Richie... - szólt ismét halkan a lány - nekem most le kell tennem.
- Hát... rendben, persze menj csak... örülök, hogy felhívtál...
- Igen... Jó volt hallani a hangod - suttogta Nadine, és igyekezett legyűrni a torkában egyre csak növekvő gombócot. - Akkor... szia.
- Nadine.. - Richie gyorsan megelőzte, hogy a lány letegye a telefont. Igaz, Nadine már a belőle kitörő könnyek miatt nem tudott megszólalni - Szeretlek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
