- Most érkezett a gép - mondta higgadtan Lou az órájára pillantva. -, épp időben. Negyven perc az út idáig.
- Ment értük valaki, ugye? - pillantott fel Drew a reggelijéből.
- Persze - bólintott Lou, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne német énekespalántákat fuvarozni a repülőtértől egy orlandoi villába - Mike és Mark kint vannak. Meg John is ment velük.
Richie kikapta a vajat Izzy kezéből, aztán késével rákanyarított egy adagot a kenyerére.
- Ti nem izgultok már? - tekintett körbe a társaságon. Jay unottan rágcsálta a szendvicse csücskét, és nagyon belemerült valami napilap többoldalas cikkjének tanulmányozásába. Drew csak lábait felhúzva, az iPodját hallgatva ücsörgött a székén, és néha-néha belekanalazott a müzlibe, ami előtte pihent az asztalon, egy bögrében. Izzy meg életbevágó telefonbeszélgetést folytatott. Vagyis Richie erre mert következtetni, a sok teli szájjal elmormogott "aha", "ja", meg "ühüm" után.
Sikerült végülis realizálnia, hogy vagy ő az egyetlen, akinek már rendesen bizsereg a mellkasa, vagy pedig a többiek mesteri színészek. Végülis megvonta a vállát, és folytatta a műveletet, miszerint kiemelt két szalámit a dobozból, és átpakolta őket a kenyérre, majd megemelte a nagy gonddal előállított reggelit, és beleharapott.
- Agnés is jön velük. - mondta Lou, miután elolvasott pár e-mailt a német stúdiótól.
- Az ki? - motyogta félhangosan Jay, fel sem nézve a sorok közül.
- A másik turnémenedzser. Berlinből utazik fel, valami papírokkal van még elmaradása, azokat mindenképp el kell intéznünk. Elvileg csak egy héttel később érkezett volna, de ez halaszthatatlan - mondta a menedzser, aztán középső ujjával feljebb tolta szemüvegét a krumpliorrán.
- De marad, nem? - Jayen most talán kezdett megmutatkozni az érdeklődés valamely halvány formája.
- Természetesen. - Lou az utolsó falat sonkás melegszendvics után megtörölte a száját, levette a laptopot az asztalról, aztán felállt és fejvakarva az ablakhoz battyogott. Elhúzta a függönyt, ránehezedett a párkányra, és bámult kifelé.
Izzy közben szintén befejezte a reggelizést, meg a telefonálást, így felkapta a távirányítót, és letelepedett a kanapéra.
Mindannyian tisztában voltak vele, hogy az elkövetkezendő negyven perc lesz életük egyik leghosszabb negyven perce.