- Peter... - Lou vett egy mély lélegzetet, levette a szemüvegét, megtörölgette izzadtságtól gyöngyöző homlokát, aztán visszakönyökölt, és vontatottam folytatta - te vagy az, akinek most... el kell hagynia a bandát. - bökte ki végül a lényeget.
Bekapcsolt a kettes kamera, és az operatőr odatolongott a srácok közé, határozottan arrébblökdösve Richiet, hogy a lehető legnyerőbb szögből vehesse a magas szőke arcára kiült döbbenetet. Az izgatott duruzsolás abban a szent pillanatban abbamaradt, ahogy Lou befejezte a mondatot. Nehéz csand állt be. Annyira kézzelfogható, hogy Richie inkább meg sem mozdult, nem is szóllt, csak állt, és próbált valamilyen módon részese lenni ő is ennek a mázsás némaságnak. Lopva Chrisre sandított. Ő szintén nagyjából annyira vágott határozott arckifejezést, mint Richie. Az ajkába harapott, és Petert szuggerálta. Mellette Jay éppen megvakarta a karját, körülnézett, Izzy a cipőjét bámulta, Mikel pedig hosszasan lehunyta szemeit - nem tudni, a búcsú, vagy a megkönnyebbülés első jeleként. Drew kicsit távolabb tőlük, a falnak dőlve pislogott. Észrevétlenül balra fordította a fejét, és Rogerre tekintett. Ő is, a többiekhez hasonlóan rezzenéstelen arccal állt. Még egy ideig. Utána hirtelen lendülettel Peternek rontott. Amazt nem érte hirtelen a támadás, erősen karolta át, és szorította magához barátját. A másik is, miközben majd' megfojtották egymást, a szőke nyakába fúrta arcát, a vállát veregette, és remegő hangon suttogott neki valamit... valamit, németül.
Richie homlokát ráncolva hegyezte a füleit, de egyszerűen még a szavak határait sem tudta elkülöníteni egymástól, csak egybefolyt a sok "h" és ropogós "r". Jobbnak látta, ha most nem töri meg a megrendült csendet azzal, hogy oldalba böki Christ, és megkéri, hogy tolmácsoljon.
Lou lassan megmozdult, hosszú ideje először, és ráérősen feltápászkodott az íróasztala mögül. Megfontolt léptekkel az ölelkező fiúkhoz sétált.
- Peter... tíz perc - vonta fel a szemöldökét.
Peter rásandított, majd alig érzékelhetően bólogatni kezdett. A menedzser erre barátian megveregette a hátát, először tanúsítva valami együttérzésféleséget. Utána odament az operatőrhöz, mormogott valamit a fülébe, és elhagyta a helyiséget.
Richie és a többiek ekkorra felbátorodtak, és körülvették Rogert, aki most kicsit eltávolodott Petertől. Feldúltan elfordult a kamerák elől, nehogy meglássák már, hogyan és milyen mértékben elérzékenyült. Jay lépett oda közben, kezet nyújtva neki, barátságosan, sajnálkozva, komolyan.
- Hát haver... remélem, találkozunk még - mondogatta furcsa mély hangon.
A szőke viszonozta a kézfogást.
- Jók lesztek, fiúk, nem kellek én ide - bíztatta őket mosolyogva, vicceskedve, német akcentussal, angolul.
Izzy, aki meglehetősen megszeppenten álldogált távolabb, most mintha felolvadt volna, lassan közeledett, és megölelgette ő is az énekespalántát. Megpaskolta a hátát, és még utoljára kezet fogott vele. Mind így viselkedtek, furcsán. Idegenkedve egymástól, ettől a lehetetlen helyzettől, és egyenesen rettegve az érzéstől, ami ott legbelül fojtogatta mindet. Mert elérzékenyültek. Pillanatok alatt összekovácsolódtak ők nyolcan, és most pillanatok alatt kellett elengedniük Petert. Arról nem is beszélve, hogy Peternek pedig nyolc embertől kell búcsúznia - valószínűleg örökre.

***

- Nadine, olyan nyomott vagy. Mi a baj már megint?
- Figyeljetek... inkább menjetek el nélkülem, jó? Most... fáj a fejem. És nincs is kedvem ehhez az egészhez. - Nadine szinte lezuhant az ágyára, mit sem törődve a még száradó körmeivel, félig-meddig kivasalt hajával, és gyönyörű ruhájával.
Sandra és Brigitte nagy grimaszok közepette összenéztek, és egyszerre indultak el a lány felé. Brigitte az ágy szélére ült, Sandra pedig föléjük állt, és némi szigorral az arcán végignézett rajtuk.
- Tiszta ciki vagy, hallod... mi van veled? Egy hónapja be vagy zsongva, hogy menjünk el ebbe a buliba, és most kiakadsz. Egyszerűen nem értelek. - mondta, majd színpadiasan ledobta magát Nadine mellé - egyetlen nyomós indokot mondj! Egyetlenegyet.
Nadine szemeit forgatva nagyot sóhajtott. Gondolkodott még egy picit, aztán lassan megszólalt.
- Én... én szerelmes vagyok.
Sandra és Brigitte összenéztek.
- Nem mondod - ámuldozott Brigitte.
- Ki az, ki az, ki az? - pislogott csillogó szemekkel Sandra.
- Ki lenne? - vágott értetlen arcot Nadine - Richie - morogta, és a fal felé fordult.
A másik két lány pillantásából abban a minutumban kialudt a lelkesedés.
- Oké, jártatok. Mindenkinek rossz, ha valami befejeződik. De... Nem beszéltek. Nem e-maileztek. Nem csináltok semmit, könyörgöm. Jó, néha benne van a tévében. És te mégis annyira odavagy érte, mintha minden nap virágokkal halmozna el és randira hívna. Ébredj már fel! Richie elment. Ennek vége. Ő valószínűleg nem gondol rád, nem álmodozik rólad, és legfőképpen nem sír utánad. Túllépett rajtad, ez az igazság.
- Igen - bólogatott Brigitte - nem érdemli meg, hogy gyötörd magad miatta. Mert te ebbe fogsz belepusztulni, én látom.
- Gyere - nyújtotta a kezét Nadine-nek Sandra - elmegyünk a buliba. Kiverjük a fejedből Richiet. És táncolsz Ian-nel.